Thursday, December 4, 2014

Ribiséta és a "Tehetsz róla"

Ugyan már rengeteg online magazinban és blogban foglalkoztak a témával, mégis úgy érzem, hogy én is szeretném megosztani a véleményemet.

A történet több, mint egy hete indult, amikor a pécsi rendőrség közzétett 3, nemi erőszak megelőzésére szánt videot. Ezek egyben is megnézhetőek ITT A rendőrség azt próbálta illusztrálni a videok segítségével, hogy az extrém viselkedés, és felelősségvállalás hiánya bizony problémákhoz vezethet. Ám a magyar nép egy része mindezt teljesen kiforgatta. Köpködni kezdték az áldozathibáztatás szócskát, és azzal vádolták a filmek készítőit, hogy üzenetük nem más, mint hogy a lányok ne bulizzanak, ne öltözködjenek úgy, ahogy akarnak, és ne igyanak. Különösen nagy hangsúlyt fektettek a videok szlogenjére, miszerint: "Tehetsz róla. Tehetsz ellene."Elismerem, hogy lehetett volna jobb, és jóval nyilvánvalóbb videokat alkotni. Elsőre nekem sem tetszett a szlogen első fele...aztán kicsit megvizsgáltam a magyar nyelv rejtelmeit. Tehetsz róla....mit is jelent ez? Te vagy a hibás, te tehetsz róla? Nem éppen, bár tény, hogy így is lehet értelmezni. Ugyanakkor senki nem hallott még olyan kifejezést, hogy: "Nem érzed jól magad? TEGYÉL RÓLA, hogy ne így legyen." Vállalj felelősséget a tetteidért és a döntéseidért, tegyél azért, hogy kevesebb esélyed legyen áldozattá válni. A megelőzés nem hibáztatás. Ja, hogy miért nem az erőszakolókat oktatják? Mert az erőszakoló pontosan tudja, hogy bűncselekményt követ el, mégis megteszi. Ilyen egyszerű. Illetve nyilvánvalóan nem, mert a radikális (sőt kevésbé radikális) feministák azonnal átestek a ló túlsó oldalára. Jöttek-mentek a petíciók, a fröcsögő cikkek és blogbejegyzések.  Szerencsére a pécsi rendőrség nem hátrált meg. Miért is tenné? Csak mert egy felbőszült csorda nem értette a lényeget? Bocsánat....ez talán nem igaz. A felbőszült csorda megértette a lényeget, csak arra használta fel, hogy szokás szerint hazugságon alapuló figyelmet kapjon. Gratulálok.

Én azt hittem, hogy a feministák hatalomra vágynak...hmmm.

Osztán gyütt a Ribiséta 2014. (Csak nekem fura, hogy feministák ribiknek nevezik magukat és még büszkék is rá?) Állítólag a fent említett videok nagy szerepet játszottak abban, hogy 200-300 (haha) feminista kivonuljon üvöltözni a Deák-térre. Nők és férfiak egyaránt felszólaltak, legtöbb esetben értelmetlen hablatyolássá fajultak a szónoklatok, melyekbe belekeverték a politikát, és a gazdasági rendszert (nem feminista szempontok alapján, csak úgy, mert kifogytak a szóból). Remek esemény volt. Köszönjük, Emese.

Én pedig köszönöm a pécsi rendőrség fáradozásait, akkor is, ha nem sikerültek tökéletesre a videok. Ha lenne egy lányom biztosan elmagyaráznám neki. És biztosan megértené.

2 comments:

  1. Ennek a dolognak tényleg két vagy több része van... és nagyon könnyen át lehet siklani a határokon. Alapvetően azt vallom, hogy jobb félni, mint megijedni és ebben pontosan az van benne, hogy ha nem muszáj, ne hívd ki magad ellen a sorsot. AZAZ: ne sétafikálj éjjel egyedül, ne pántos kisruhában, ne p*csanadrágban, melleket kidobva... mondjuk se éjjel, se nappal nem szerencsés. Mert ...! Ezzel nem azt állítom, hogy az áldozatok maguk tehetnek róla- csak, édes kedves kislányok, gondolkozni kellene. Amikor már akkor is utánad szólnak és zaklatnak ,ha nyakig gombolt télikabátban vagy... amikor a nőiesség nyomai is alig fedezhetőek fel rajtad, mert épp csak leugrottál a boltba egy farmerban, stb... akkor miért a csodálkozás azon, ha megtámadnak nyomorult, beteg alakok egy szál miniruha láttán?
    Miért nem lehet józan paraszti ésszel létezni?

    ReplyDelete
    Replies
    1. Ami szerintem még fontos, hogy a szexuális zaklatást gyakran olyan férfiak követik el, akik ismerik a nőt. Nem azt mondom, hogy ez azt jelenti, hogy az illető halálra erőszakolja egy ismerősét egy sikátorban...de ha nőként egész éjjel hagyom hogy egy pasi taperoljon a diszkóban, annak lehet, hogy némi erőszakoskodás lesz a következménye.

      Delete