Saturday, November 15, 2014

A Blogról

Ez a blog azért jött létre, hogy támogassa mind a férfijogi mozgalmakat, mind azokat a nőket, akik már felfigyeltek egy ijesztő és romboló jelenségre. A radikális feminizmus jelenlegi hulláma már nem a feminizmusról szól. Egyenlőség helyett felsőbbrendűségre vágyik. A nyugati világ feminizmusa megpróbálja eltörölni azt az egyszerű tényt, hogy az egyenlőség nem azonosságot jelent. Egy férfi és egy nő soha nem lesz egyenlő, másságuk az, ami összekapcsolja őket. Ha tetszik, ha nem, ez a másság veszélyben van. A mai feministák ugyanis a nőből férfit óhajtanak kreálni, a férfiből pedig nőt. Ez sajnos nem fog működni. Szeretném kijelenteni, hogy az antifeminizmus NEM arra törekszik, hogy nőgyűlöletet keltsen. Az antifeminizmus nem arról szól, hogy a nőket rabszolgaként kezeljük. Szerény blogommal ahhoz szeretnék hozzájárulni, hogy harcoljak a harmónia mellett...férfi és nő még soha nem állt ilyen messze egymástól, magunk alatt vágjuk a fát.

Kijelentem továbbá, hogy NEM támogatom a fejlődő országokban (vagy bárhol máshol) még mindig jellemző nőkkel szembeni negatív viselkedést. Ugyanakkor ez a blog nem ezekkel a problémákkal foglalkozik, hanem a nyugati világ feminista problémáival. Mivel mindenféle elnyomást ellenzek, ezért a blogban nem lesz helye rasszizmusnak, homofóbiának, vagy bárminemű, kisebbségi csoportokat érintő rosszmájúságnak.

Kedves olvasó!
Nekem nem az a célom, hogy erőszakosan tömegeket mozgassak meg. Ha élvezed az írásokat, cikkeket, videokat, azért hálás vagyok. Ha csak egy embert képes leszek inspirálni, már megérte.
Amennyiben véleményed van - főleg ha nem egyezik az enyémmel - kérlek oszd meg. Moderálás csak súlyos trollkodás vagy gyűlölködés esetében lesz alkalmazva. 

Köszönöm a figyelmet :)




10 comments:

  1. Hoppá hoppá!
    Miket nem talál az ember, ha figyelmesen kutat!
    A sunnyogós mindenit!

    ReplyDelete
  2. Na, látom, végre méltó ellenfele lesz ennek a tudálékos kártyavárnak:
    http://szabomo.blogspot.hu/

    ReplyDelete
    Replies
    1. Úgy látom, hogy már jó ideje nem írt....lehet, hogy kifogyott az "érvekből"

      Delete
    2. Én reménykedem benne, hogy idővel megnő az antifeminista blogok száma, s maguk mögé utasítják az egyre szellemtelenebb, felszínesebb és igénytelenebb feminista blogokat.

      Delete
  3. Szia, szeretnék itt egy általános, nem témára irányuló hozzászólást tenni.

    Első körben, írtam a minap (április 18-án) pár anonymous-os hozzászólást (mivel a bejelentkezett accountommal nem tudtam posztolni), így ezek hozzám tartoznak. Másrészről nem találtam más elérhetőséget, se privát üzenetet, se e-mailt amire írhatnék.

    Szóval:
    Én olvastma pár írást és jópár posztot a "Huffnágel Életmód Magazin" csodás blogjáról és a 444-es hozzászólásaiból, illetve a maga hírdetéséiről, de véleményem szerint nagyon nem javasom őt kitenni ide mint olvasnivalót, mert mocskolódás a javából amit csinál. A véleményét förtelmesen tálalja. Lehet van pár jó dolog az írásaiban, de a nagyrésze egyszerű nők elleni uszítás és a frusztrációjának kiírása. Én a helyedben átmásolnám a normálisabb posztjainak normálisabb sorait, de kitenni sose tenném ajánlottként.

    Nem tanácsot osztogatni jöttem, de ő tényleg az a tipikus valaki, aki a létező problémákra is úgy érvel, mint egy vérbeli feminista (csak ő, mondjuk úgy szélsőséges antifeminista és a szélsőségek max elrettentő példának jók, de követendőnek biztos nem).

    ReplyDelete
  4. Köszönöm a hozzászólásaidat és a véleményedet is :) Huffnágel durva görbe tükröt tart a radikális feministák elé. A mocskolódása válasz a readikális feministák mocskolódásaira, melyek gyakran legalább olyan bizarrak, mint Huffnágel beszólásai. Ha valaki innen eljut az ő oldalára, majd eldönti, hogy mit szűr le belőle.

    ReplyDelete
  5. This comment has been removed by the author.

    ReplyDelete
  6. Örülök ennek a blognak. Sok olyan gondolatot fogalmaz meg, melyek bennem is motoszkálnak...és rendkívül szellemesen. Azon meg kuncogok, sokan mennyire nem tűrik az ellenvéleményt :-). Van abban valami, hogy a nők igen agresszívek tudnak lenni.

    ReplyDelete
  7. "Kijelentem továbbá, hogy NEM támogatom a fejlődő országokban (vagy bárhol máshol) még mindig jellemző nőkkel szembeni negatív viselkedést. Ugyanakkor ez a blog nem ezekkel a problémákkal foglalkozik, hanem a nyugati világ feminista problémáival. Mivel mindenféle elnyomást ellenzek, ezért a blogban nem lesz helye rasszizmusnak, homofóbiának, vagy bárminemű, kisebbségi csoportokat érintő rosszmájúságnak."

    Érdekes, ehhez képest a linkek között pl Huffángel életmód magazin és hasonlók, amik igye cseppet sem gyűlölködők, kizárólag intelligens, lekövethető, és értelmes megnyilvánulásoknak adnak teret.

    ReplyDelete