Én speciel nagyon kedveltem Bridget karakterét minden esetlenségével és hibáival. Bridget élete és érzései pontosan azt bizonyítják, hogy egy szingli nő nem feltétlenül direkt szingli és nem feltétlenül leli örömét a szingliségben minden nap. Carrie karaktere ennél feministább, ha szabad ezt mondani. Ő sikeres, szabadabban élő, kihívóbb nő. Ráadásul megadatott neki, hogy sok feminista által imádott munkát végezzen: Párkapcsolati és női problémákat elemezget. Megfigyelhető azonban, hogy mindkét nő legbelül stabil társra vágyik. Ez probléma? Dehogy. Csak zavaros. Miért? Mert mindketten elégedetlenek, és teljesen ellentétes impulzusok érik őket, melyek befolyásolják a gondolataikat és terveiket. Ez leginkább Bridget-nél látható. Egyrészt ott vannak a szingli barátok, akik osztják az észt, a szemét főnök (bocs Hugh), és a karrier latolgatása. Másrészt megjelenik a szociális nyomás, az anya befolyása (aki érdekes módon maga is áldozatul esik a feminista irányvonalaknak... legalábbis egy időre), és a biológiai óra ketyegése. Ez csak az én véleményem, de mindig úgy éreztem, hogy ezek a karakterek egy kalitkában vergődnek. Ragaszkodnak a szabadságukhoz, az életstílusukhoz, mégsem boldogok. Természetesen nincs azzal gond, ha valaki nem akarja feladni a karriert, a bulizást, a szexuális szabadságot addig amíg nem találnak valódi társat. Egy a bibi. Az idő. A radikális feministák előszeretettel kántálják, hogy az idő nem számít. Lehet gyermeked 40 évesen is (mondjuk kicsit rizikós), és simán találsz magadnak párt, aki nem 25-30 éves nőre vágyik. Ez bejött Carrie-nek (Bridget jóval fiatalabb), de nem ez a jellemző a valóságban. Sok nő magasra teszi a mércét (nem baj), sok nő egyszerűen nem szerencsés a párválasztásban. Eszemben sincs őket hibáztatni bármiért. Ám sok nő abban a hitben él, hogy a feminista életmód követése és a társ megtalálása között nincs összefüggés. Pláne nem, ami az időt illeti. Sajnos van. Nem vesszük észre, hogy a férfiak egy része eleve nem vizionál tartós kapcsolatot egy nővel, aki önnön szabadságán lovagol. Hibáztatjuk az olyan férfiakat, akik nem tudják elkötelezni magukat, pedig ez a nők esetében is előfordul, egyre gyakrabban. A radikális feminizmus megjelenésével a posztfeminista nő még rosszabb helyzetbe került. A férfiak esetleg egy kalap alá veszik a radikális feministákkal. Nyilván ez előítélet, de ez lett a radikális feminizmus egyik következménye. Növekszik azoknak a férfiaknak a száma is, akik inkább egy teljesen más életformát választanak. Erről korábban írtam ITT
Bridget és Carrie megtalálták társukat, de vajon hány nő vergődik továbbra is egy kalitkában? Akik vágynak a nagy Ő-re, de mindennapi életükben olyan eszméket követnek, amelyek - ha tetszik, ha nem - ezt valószínűleg akadályozzák, miközben a hetek, hónapok, és évek egyre telnek.
Ismétlem, ezzel a cikkel nem azt próbáltam hangsúlyozni, hogy egy nő ne építsen karriert, ne legyenek barátai, ne legyen szabad, és minden pillanatban azt kutassa, hogy van-e a láthatáron nagy Ő. Szó sincs erről. Mégis, talán érdemes lenne elgondolkodni a társadalmi, nemi, és párkapcsolati változásokon, amelyek mindannyiunkat érintenek. Lehetséges, hogy azok a feminista elveket követő nők, akik hosszú időn keresztül nem találnak párt, öntudatlanul is hoztak egy olyan döntést, ami szöges ellentétben áll a valódi vágyaikkal? Remélem tévedek. Azoknak a szingli hölgyeknek, akik tudatosan keresnek tartós kapcsolatot és azoknak a szingli hölgyeknek, akik őszintén és szívből szinglik, kívánok minden jót. Egy a lényeg: ne hagyd, hogy ideológiák, trendek, és hazug dogmák irányítsák a lelked.
Referencia: McRobbie, A. (2004). Post-feminism and popular culture. Feminist Media Studies.
