Monday, March 23, 2015

Most már a vezető hírekben szerepel a hivatalos eredmény - Virginia UPDATE

Korábban már írtam arról, hogy mi történt a virginiai egyetem falai között. Nos, az eset, ami elindította a bulizás körüli változásokat egy 2012-es bulihoz kapcsolódott. Az egyik résztvevő leány később interjút adott a Rolling Stone magazinnak, azt állítva, hogy heten megerőszakolták azon a bizonyos bulin. A lányt Jackie-nek nevezték. A mai napon hivatalosan is bejelentették, hogy semmi nem indokolja azt a feltételezést, hogy az eset valaha is megtörtént. Ezt egyébként már korábban híresztelték, a Rolling Stone bocsánatot is kért. Az alábbi problémákba ütközött az eljárás:

- A lány által elített "fraternity" ház 11 akkori lakójából 9-cel készítettek interjút. Senki nem emlékezett semmilyen gyanús esetre.

- Sőt, senki nem emlékezett arra, hogy egyáltalán lett volna buli a lány által említett estén.

- A lány leírásai alapján egyetlen tanulót sem tudtak beazonosítani.

- A lány többször megváltoztatta a történetét, és nem igazán akart együttműködni a rendőrséggel.



A nyomozást vezető személy kijelentette, hogy semmilyen bizonyíték nem támasztja alá a lány által elmesélt esetet. Hozzátette, ez nem jelenti, hogy nem történt valami borzalmas Jackie-vel, ám bizonyítani nem tudják az erőszakot, és minden jel erre mutat, hogy az adott éjszakán nem volt buli a házban.

Tegyük fel, hogy szemét módon azt állítom, hogy nem történt semmi, és a lány hazudott. Miért? Miért gondol egy fiatal lány arra, hogy 7 embert alaptalanul megvádolni jó móka? Figyelemre vágyott? Bosszút forralt? És mik a következményei az ehhez hasonló eseteknek? Egyrészt növekszik a rape kultúra. Becsületes embereket hurcolnak meg. Időt és pénzt pocsékolnak. Ó, még valami, és ez nem kicsit irónikus: Már most attól tartanak, hogy az eset miatt a valódi erőszakot átélő lányok nem tesznek majd feljelentést, mert félnek, hogy az ő esetüket sem tudják majd bizonyítani.

4 comments:

  1. Más téma, de azt olvastam a férfihangon, hogy a sztereotípiák ártanak a fiúknak, pl. hogy butábbnak állítják be őket. Neked erről mi a véleményed? És arról, hogy a lányokat ugyanúgy sztereotipizálják? Neked, mint olyan nőnek, aki állítása szerint a nőkért van, mi a véleményed a nőket érintő káros sztereotípiákról és arról, hogy az antifeminizmus ezt elbagatellizálja?

    ReplyDelete
  2. http://www.hir24.hu/kulfold/2015/03/27/pillanatragasztot-nyomott-felesege-vaginajaba-a-feltekeny-ferj/

    ez a kurva is megérdemelte, biztos minden nap mással csalta.

    ReplyDelete
  3. A sztereotípiák minden esetben ártalmasak. A nyugati világban inkább jellemző a fiúk negatív sztereotípizálása, keleten inkább fordítva van. Egyik sem jó.

    Ennek a hírnek utánanéztem. Kezdjük azzal, hogy az illető nő 2 éve nem tett feljelentést a férje ellen, valószínűleg orvosnál sem járt. Sajnálom, borzasztó történet, de ugyebár az egyéni felelősség...

    ReplyDelete
  4. "Már most attól tartanak, hogy az eset miatt a valódi erőszakot átélő lányok nem tesznek majd feljelentést, mert félnek, hogy az ő esetüket sem tudják majd bizonyítani."

    Bizony, ez a szomorú...

    ReplyDelete